Jazz és Gospel

A Swing Jazz Kultúráért Alapítvány minden évben, a Louis Armstrong Jazzfesztivál keretein belül, a fesztivál utolsó napján, remek hangulatú Gospel koncerttel várja a közönséget. 

E mellett pedig az elmúlt években fesztiváltól függetlenül is, az ország több városában, elsősorban templomokban lenyűgöző Gospel koncertet szervezett, mely fergeteges hangulatával hatalmas sikert aratott a közönség számára.

 

Gospel koncert a 230 éves bánki Evangélikus Templomban

Idén 15 éve működő alapítványunk hagyományteremtő céllal hívta életre a Jazz and Gospel – A zene szárnyain című rendezvénysorozatot. Ennek keretében első ízben 2013. júniusában Bánkon jazz, Vácon gospel koncertet szerveztünk, majd a nagy sikerre való tekintettel 2013. októberében Püspökladányban újabb gospel, Debrecenben pedig két részből álló jazz és gospel koncertet rendeztünk meg az amerikai gospel énekesnőkből álló Sing’n Swing’n Sista’s-szal (Joan Faulkner, Harriet Lewis, Joanne Bell), Csík Gusztáv zongoraművésszel és Reggie Johnson, illetve Lakatos Krisztián bőgősökkel. 

 

A rendezvényt minden helyszínen nagy érdeklődés övezte, teltházas koncertjeink bizonyítják számunkra, hogy a magyar közönség nyitott és nagy érdeklődést mutat a sokszínű, kulturális és érzelmi feltöltődést nyújtó művészeti produkciók iránt, ezért a jövőben célunk mind több helyszínen lehetőséget biztosítani a műfajjal való ismerkedéshez.

 

A rendezvény folytatásaként 2015. június 28-án, Nógrád megyében, a 230 éves bánki Evangélikus Templomban kerül megrendezésre ismét a fantasztikus gospel koncert, a Sing’n Swing’n Sista’s, Csík Gusztáv és Reggie Johnson közreműködésével.

 

 

A bánki gospel koncert programja:

A 2015. június 28-án, vasárnap tartandó koncertet ünnepélyesen a Swing Jazz Kultúráért Alapítvány kuratóriumának elnöke, Kukucska Csilla és a Bánki és Rétsági Evangélikus Közösség lelkésze, Zsugyel Kornél nyitja meg.

 

A kb. másfél órás templomi koncert során a klasszikus gospel dalok olyan eufórikus és felejthetetlen spirituális, zenei utazásra kalauzolják el a hallgatóságot, melyre hazánkban csak igen ritkán nyílik lehetőség.

 

 

2016.12.13.
Bezárás

A webhely a nagyobb felhasználói élmény érdekében sütiket (cookie-kat) használ. A webhely használatával Ön elfogadja a cookie-k használatát. Bővebb információ